MAGÁNÉLET
Jennifer Lawrence amerikai színésznő 1990. augusztus 15-én a Kentucky állambeli, Louisvilleben született és nevelkedett. Édesanyja, Karen egy gyerektábort működtet, még édesapja Gary régebben egy építőipari cég (a Lawrence & Associates) tulajdonosa volt. Jen a legfiatalabb a családban, két bátjya, Ben és Blaine közül az utóbbi már meg is nősült, így Jen egy sógornővel, Meredithszel is büszkélkedhet, akivel szintén remek viszonyt ápolnak. Van két unokatestvére is, Michael és Mason Miller, akik Indiana államban élnek.
2010-ben, az 'X-Men: Az elsők' forgatásán ismerkedett meg Nicholas Houlttal, akivel 2013 elejéig egy párt alkottak. A szakítást mindketten felnőtten kezelték és ezután is közeli barátok maradtak.
KARRIER
Kiskora óta modellkedik, elmondása szerint ez egy olyan dolog, amit sosem un meg. 14 évesen egy New Yorkban tett kirándulás során hívta fel magára egy fotós figyelmét, aki mindjárt azt tanácsolta Jennek és vele lévő édesanyjának, hogy keressenek fel egy ügynökséget. Megfogadva a fotós tanácsát pár nappal később Jennifer már első olvasópróbáján ült az egyik ügynökségnél, akiket teljesen levett a lábukról, ezért meggyőzték az édesanyját, hogy hagy töltse Manhattanben a nyarat. Jen ezalatt szerepelt az MTV 'My Super Sweet 16'-jének reklámjában és megkapta első szerepét a 'Company Town'-ben.
Ezután sorra kapta a szerepeket. Olyan sorozatokban tűnt fel egy-egy rész erejéig, mint a 'Monk', 'Döglött akták' vagy a 'Médium'.
2007-ben megkapta az egyik főszerepet a 'Bill Engvall-show'-ban. A sorozat három évadot élt meg.
2008-ban a 'The Poker House' c. drámában Selma Blair és Chloe Moretz oldalán és még ugyanebben az évben Charlize Theron és Kim Basinger mellett kapott főszerepet a 'Megváltás'-ban.
2010-ben hatalmas áttörést ért el, amikor 'A hallgatás törvénye' c. film főszereplőjének választották, ahol egy tizenhét éves lányt alakít, Ree Dolly-t, aki a mentálisan beteg anyukájának és kisöccsének, illetve kishúgának segít. A filmmel számos jelölést és díjat kapott (Oscarra is jelölték).
2011 szintén az ő éve volt. Először az 'Őrülten hiányzol' c. romantikus, majd a Jodie Foster által rendezett 'A hódkóros' c. drámában végül az 'X-Men: Az elsők'-ben kapott kiemelkedő szerepet (a fiatal Mystique-et játszotta).
2012 március 22-én mutatták be a várva várt 'The Hunger Games' azaz 'Az Éhezők viadala' című mozit. A film itthon és külföldön is óriási sikert aratott, már az első hétvégén az egyik legnagyobb bevételt hozta a filmtörténelemben. Jen alakítását a kritikusok csak dicsérni tudták, többek szerint a lány "a hátán vitte" az egész filmet és jobbat nem is választhattak volna Katniss szerepére.
A 'Ház az utca végén' c. horrort pedig szeptemberben mutatták be.
2013 elején a 'Napos oldal' c. romantikus vígjátékban láthattuk Bradley Cooper, Robert De Niro és Julia Stiles társaságában (a filmet majdnem minden díjátadón több kategóriában is jelölték, és ezek nagy részét díjra is váltotta, Jen "Legjobb női főszereplő" kategóriában Oscar-díjat is kapott). Egy kisebb szerepben az év közepén feltűnt a 'The Devil You Know' c. thrillerben is, melyet már 2007-ben leforgattak, azonban a bemutatásra eddig várni kellett. Az év végén pedig 'Az Éhezők viadala' folytatásában, a 'Futótűzben' újra Katniss bőrébe bújt, majd az 'Amerikai botrány' c. thrillerben Rosalyn Rosenfeld szerepében láthattuk viszont Bradley Cooper, Christian Bale, Amy Adams és Robert De Niro oldalán.
2014-re várható 'Az Éhezők viadala' trilógia utolsó része, 'A kiválasztott', melyet a mozivásznon két részben láthatunk (a második rész 2015-re várható) és a 'Serena' című film is, amelyben szintén Bradley Cooper mellett szerepel. Valamint erre az évre tervezik a következő 'X-Men' film megjelenését is, amely az 'X-Men: Az eljövendő múlt napjai' címet viseli és amelyben ugyancsak Raven/Mystique bőrébe bújik. Egy kis szerep erejéig láthatjuk még a 'Dumb és Dumber' második részében is.
Jen már 2015-re is be van táblázva: az 'Édentől keletre' c. filmben (amely egy 1955-ös film újrafeldolgozásának első része lesz) Cathy Ames-t, a 'The Glass Castle'-ben Jeannette Walls-t, a 'Burial Rites'-ban pedig Agnes-t alakítja.
|